Az új családi hagyomány digitalizált VHS-en

Minden gyereknek van hobbija általában. Ez a legtöbbször vagy sport, vagy zene szokott lenni. Nálam sem volt ez másképpen, mikor gyerek voltam. Most, hogy már felnőtt vagyok és én is apa lettem, szerettem volna, ha a gyermekem olyan hobbit választ, amit szívesen csinál, és amitől fejlődik. Fontos az is, hogy jó értékrendű közösségben legyen, és hasznos dolgokat tanuljon az életről, hiszen ez az igazi lényege az iskolán kívüli elfoglaltságnak. Leültem hát a gyerkőcömmel, hogy együtt kitaláljuk, mivel is szeretné tölteni ezentúl délutánonként a szabadidejét. Mivel fiú, az anyja azt mondta, segítsek neki én eldönteni, hiszen jobban tudok fiú aggyal gondolkodni és hamarabb közös nevezőre jutunk. Szerintem nem tudta, mit hagyott jóvá, de ez már így utólag legyen az ő baja.

Elkezdtünk beszélgetni, hogy mik érdeklik a kisfiamat. Szó esett a mindenféle küzdősportokról és zeneórákról, beszéltünk fociról és úszásról, de valahogy egyik sem ragadta meg a figyelmét. Kitaláltam, hogy nézzünk meg pár foglalkozást, hátha a gyakorlati része jobban elragadja, és nagyobb kedvet kap, de így sem nyűgözte le igazán egyik elfoglaltság sem.

 

A feleségem folyton nyüsztetett, hogy legyen már valami, én meg kezdtem pánikba esni. Azt semmiféleképpen nem szerettem volna, hogy olyat csináljon, amit nem szeret, viszont mindenképpen fontos lett volna, hogy legyen elfoglaltsága. Kérdeztem, hogy mit csinálnak a barátai, ő szépen el is mesélte, de aztán azt is mellétette, hogy az neki miért nem tetszik. Már teljesen tanácstalan voltam, mikor megkérdezte, hogy nekem mi volt a hobby-m. Próbáltam kutakodni az emlékezetemben és rájöttem, hogy gyerekkoromban egészen sokáig gokartoztam. Nem is rosszul, több érmet is szereztem magyar bajnokságokon. Akkor még nem volt ennek akkora kultusza, mint most, otthon gyártott autókkal mentünk, de a vezetéstechnika annyira a részemmé vált, hogy később, mikor jogosítványra készültem, gond nélkül vettem minden akadályt. Most először láttam, hogy a gyereknek sikerült felkeltenem a figyelmét, de azt mondta, nem igazán tudja elképzelni, hogy hogyan is néz ki ez az egész. Látott már gokart pályát, ez nem volt újdonság neki, de azt nem teljesen értette, hogy hogyan lehet ez hobby. Hirtelen eszembe jutott, hogy mikor versenyeztem, azt apám mindig lekamerázta, hogy meg tudja mutatni büszkén a haverjainak, hogy hogy vezet a fia. Át is mentünk nagyapáékhoz és kiderült, hogy meg van minden egyes felvétel, amit akkoriban csinált, csak egyetlen gond volt, hogy minden film VHS-re volt rögzítve, de nekünk olyan rég óta nincsen videó magnónk, hogy a gyerekem valószínűleg azt se tudja mi az! Törtem a fejem, hogy hogyan tudnám mégis csak megmutatni neki, hogyan versenyeztem és közben azon búslakodtam, hogy hogy elszaladt az idő. Felhívtam a Gyuri barátomat, mert neki volt a bandából először videója, hátha megvan még, gondoltam. Természetesen nincsen már neki se, de azt mondta, hogy az már nem is menő, neki is mind a több száz kazettája digitalizálva van. Kérdeztem tőle, hogy tud-e ajánlani VHS digitalizálással foglalkozó céget. Szerencsére volt egy tippje. Küldött egy linket, ahol találtam egy kis családi vállalkozást. Ők rég óta ezzel foglalkoznak, így nem is volt kérdés, hogy alkalmasak lesznek a feladatra. Én fel is hívtam őket és azonnal a rendelkezésemre is tudtak állni. Nagyon profi technikával csinálják ezt a digitalizálós folyamatot, mint megtudtam, van egy gép, amit kifejezetten ők fejlesztettek ki erre a célra és nagyon jó minőségben tudja a szalagról a filmet digitálissá változtatni. Másnap este már a kisfiammal és apámmal a gokart versenyeimet nézegettük. Vannak dolgok, amik nem változnak, apám most is áthívta a barátait, hogy megnézhessék, milyen jól vezet az ő fia. És, mivel az én fiam is kedvet kapott a dologhoz, elképzelhető, hogy generációkon átívelő hagyománnyá válik a családunkban a gokart.